Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

A mesék, mesehősök szerepe a gyerekek életében

A mesék, mesehősök szerepe a gyerekek életében

Az esti mese olykor, főleg egy fáradt nap alkonyán terhes feladatnak tűnhet. Viszont a valódi értéke, s főleg a formáló ereje hatalmas. Mint minden mesés történetnek, és persze mesehősnek. Nem mindegy, hogy a gyerekek a tévé, mostanság pedig a táblagép, telefon előtt ülve milyen világba csöppennek bele. Hiszen a fantáziájuk fejlődését erőteljesen meghatározzák a képernyőn látott képek, s az általuk felszínre hozott érzelmek.

 

Nem minden az, aminek látszik!

A kutatók évtizedekkel ezelőtt kezdték el vizsgálni azt, amit a szülők az első pillanattól fogva éreznek: a mesék hatást gyakorolnak a gyermekekre. Külön csapat elemezte a pozitívnak, illetve negatívnak bélyegzett történések, mesehősöket, hatásukat az őket figyelő gyerekekre. A hipotézis nagyjából úgy szólt, hogy a negatívumok negatív irányban tolják el a gyerekek érzelmi irányultságát.

Ehhez képest az derült ki, amit ma már híres meseterapeuták is egyre többször hangsúlyoznak, hogy egyrészt, amit felnőttként negatívnak ítélünk, az magasabb nézőpontból korántsem biztos, hogy az. Másrészt a lurkók a napközben elszenvedett stresszt könnyedén képesek levezetni akkor, ha a mesékben annak lenyomata felbukkan. Egyúttal úgynevezett megküzdési stratégiákat is kialakíthatnak maguknak, azaz tulajdonképpen tanulják kedvenceiktől, hogy miként lehet és érdemes egy-egy nehéz szituációt átvészelni, abból pozitívan, nyertesként kijönni. Nyilván ez a brutalitásra nem vonatkozik, jó példa rá a kilencvenes években óriási port kavart Dragon Ball.

A lurkók nem egyszer azonosulnak mesehőseikkel, akikre szívesen gondolnak, és akiktől ötleteket is merítenek.

Kik a legnépszerűbb mesefigurák?

A régi és az új ellenállhatatlan módon keveredik napjaink mesefelhozatalában. A Micimackó po nt ugyanolyan békében megfér a Mancs őrjárat mellett, mint a Harry Potter és a Bosszúállók.

A varázslatos elemeket felvonultató sztorik nem véletlenül olyan kedveltek, hiszen a gyermekek még hisznek a csodákban, és olyan őstudással érkeznek, ami összerezeg a képernyőkön látott olykor hihetetlen jelenetekkel. A Jégvarázs, a Harry Potter vagy éppen a szuperhősök dimenziója pontosan ezért megunhatatlan.

Az állatok iránt érzett feltétel nélküli szeretet is többnyire jellemző. Így a Mancs őrjárat tagjai, Bing nyuszi, aratnak. S az őket ihlető állatkák rajongottsága is folyamatosan nő. Bing felbukkanása óta például mind több gyerkőc szeretne otthonra tapsi fülest. A kutyákkal szemben táplált olthatatlan vágy, pedig múlhatatlan minden korban.

A régi nagyágyúk Minnie és Mickey egér mellett az újkor hősei is megférnek: Batman, Pókember, Superman. Visszacsatolva a varázsvilágra, amióta a Disney átvette a Csillagok háborújának jogait, azóta nem meglepő módon a Star Wars is bekerült a halhatatlan kedvencek közé. A folyamatos fejlődés, a vélt vagy valós emberfeletti képességek, a félig hihető, félig álomvilágnak tűnő jeleneteknek köszönhetik ezek a mesék a vonzerejüket. A Pokemon bár nem “mai gyerek”, de nagyszerűen vegyíti az állati szeretetet, a szuper képességekkel.

A mesék fejlesztenek?

Igen. A mese fejleszti a szókincset, érzelmi intelligenciát és a kreativitást is. A gyermek a mesehallgatás során befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, mely alapján fantáziaképet alkot. Ilyenkor nagyon intenzív belső munkát végez: elképzeli amit hall, és mintegy megrajzolja saját történetét. Ez segíti őt a nap folyamán  felgyűlt feszültségei, negatív érzései feldolgozásában, és azoknak a félelmeinek a megszelídítésében, amelyeket nem tudott, vagy nem mert megfogalmazni.
 

Tartalomhoz tartozó címkék: Mesehősök