Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Meddig alszik a gyerek délután?

Meddig alszik a gyerek délután?

A gyermekek tele vannak kíváncsisággal, jókedvűek és természetesen energikusak, néha túlságosan is. Bármennyire is szeretsz velük tölteni minden pillanatot, szükséged van arra az „énidőre” is, amit a délutáni szunyókálások során kapsz. Ez a pihenőidő fontos a gyermek testének és elméjének a feltöltésére.

De mikor is jön el az ideje, hogy a gyerekek felhagynak ezzel a jó szokásukkal?

Erre vonatkozóan nincsenek szigorú szabályok, hiszen minden gyermek más és más. Előfordulhat, hogy a gyermeke hamarabb abbahagyja a délutáni sziesztát, mint a legjobb barátja, vagy mint a testvére/i. Valójában ez függ a gyermek életkorától, az energiaszintjétől, attól is hogy mennyit alszik éjszaka, és hogy mennyire aktív napközben.

A gyerekek többsége óvodás kora végéig szunyókál, a végén már nem mindig nagy örömmel. A kisgyermekeknek átlagosan napi 12 óra alvásra van szükségük. A legtöbb kisgyermek 18 hónapos korára tér át napi két alvásról egy alvásra. A délutáni pihenések az elkövetkező néhány évben fokozatosan csökkennek. 5 éves korára a legtöbb gyerek már nem sziesztázik rendszeresen.

Jelek arra, hogy gyermekének már nincs szüksége szundira

Amikor a kisgyermek elér egy bizonyos életkort, a napközbeni alvás ellenséggé válik. Vajon eljött az idő leszokni erről a fontos dologról? Az igazság az, hogy a lurkók tettei sokkal hangosabban beszélnek, mint a szavaik. Szükség lehet a plusz pihenésre, ha:

  1.  Ragaszkodik a nappali alváshoz. Az önálló elalvás azt jelenti, hogy gyermekének szüksége van a pihenésre.
  2. Viselkedése megváltozik az alváshiány miatt. Az álmos gyermek ingerlékeny, hiperaktív vagy hisztis lehet. Az alváshiány, ugyanúgy hatással van az érzelmi reakciókra, mint a felnőtteknél.
  3. Álmosság jelei mutatkoznak. Még akkor is, ha gyermeke nem ájul be délután, álmosságra utaló jelek, például a tartós ásítás, szemdörzsölés vagy kevésbé aktív.

Az alvásidők csökkenése egy fokozatos folyamat, amely azzal kezdődik, hogy a kisgyermek két alvásról egy alvásra tér át, majd lassan csökken ezen alvás hossza is. Azok a gyerekek, akiknek már nincs szükségük a napközbeni szundikálásra, általában gyorsabban alszanak el este, és az éjszakát is jobban átalusszák, nem utolsó sorban egy kicsit könnyebbé válik a lefekvés is.

Azt ne hagyja figyelmen kívül, hogy a napközbeni kevesebb alvás azt jelenti, hogy több alvásra van szükségük éjszaka. Valószínűleg korábban alszanak el, vagy később kelnek fel reggel… ehhez igazítsa a napi rutint.

Tartalomhoz tartozó címkék: Disney - Lakástextil